Mindenekelőtt azonban vegyük sorra, milyen kalandos utat is járt be Kratos az elmúlt néhány nap alatt, mert hogy kalandos volt, azt senki sem vonhatja kétségbe: nem sokkal a „Will vengeance bring redemption?” után új promóciós szöveggel korbácsolta kedélyeinket a Sony. A második beszédes bannert azonban mintegy megfojtotta az alig egy nappal később felszínre bukkant a dobozképpel meghintett teaser trailer, amely ellentmondást nem tűrve adta tudtunkra, igen, az új God of War valóban úton van, a másnapi bejelentéstől fogva pedig végre idézőjelek nélkül beszélhetünk a God of War: Ascensionről.
Csaknem ugyanilyen kalandos, bár kevésbé elegáns és romantikus belépővel kenyerezett le bennünket az EA, akik látván a Crysis 3-at rejtő lélekvesztőn tátongó léket, egy hétfői délutánon végül hivatalosan is beismerték a játék létezését, amihez néhány nappal később egy nem éppen bő lére eresztett, de annál látványosabb teaser csatlakozott az izgalmakat betetőzvén.
Eleganciát nélkülöző belépő ide vagy oda, a Crysis 3 még mindig simább landolást tudhat a magáénak, mint a Dead Space 3 és a Need for Speed: Most Wanted 2, amelyek mondhatni az orrunk elé zuhantak, köszönhetően a BT Games zabolátlan szivárogtatásának – ha ugyan nem csak a bolondját járatta velünk a dél-afrikai szájt.
Úgy fest, eközben egy másik kereskedelmi oldal is igyekezett ideig-óráig az irgalmas szamaritánus szerepében tetszelegni, aki megszánván a Call of Duty: Black Ops 2-re éhes közönséget közszemlére bocsátotta a szóban forgó játék állítólagos poszteréről készült fényképét, amin egy dátum is szerepel. A kép készítője természetesen figyelt az ilyen esetekben bevett eljárásra, ezért a művészi és drámai megkötések előtt fejet hajtva „borzalmas minőség”-módra állított géppel fotózta le a matériát.
Kevésbé örömteli híreket hozott a szél a Sony háza tájáról. Némely elemzőnek, így a Wedbush Securities-nek is meggyőződése, hogy a japán vállalat a közeljövőben a Microsoft nyomvonalába tereli a ma még ingyenes PlayStation Networköt; úgy vélik, hogy míg a multiplayer továbbra is pénztárcabarát maradna, addig az egyéb feature-öket fizetőssé tennék, azaz jelentősen kiszélesítenék a PlayStation Plus közigazgatási határait. Mindezt pedig azért, hogy – mint azt Billy Pidgeon mondotta – kompenzálják a szolgáltatásra fordított költségeket. Márpedig a pénz beszél…
A Prey 2 fejlesztése pedig zavartalanul halad tovább, szögezte le csütörtökön a Bethesda, minden bizonnyal sok-sok rajongó szívéről levésve azt a súlyos szikladarabot, ami már hosszú hetek óta nem hagyott nyugtot nekik. A vállalat biztosított minket afelől, hogy a nagyszerű cím folytatása még mindig az üllőn heverészik, ámde idén még biztosan nem kerül a futószalagra, minthogy a vállalat nem venné szívére, ha a sietség a minőség rovására menne. Dicséretes hozzáállás.
Az Assassin’s Creed III tekintetében e héten nem bizonyultak kimondottan bőkezűnek az égiek, hanem Alex Hutchinson kreatív igazgató azért egy ízben szóra nyitotta a száját, hogy egy rövid interjú erejéig a játék harcrendszerének mélyére ásson és megerősítse a térkép figyelemreméltó méreteit. Nos, ettől több érdemi információhoz ezidáig nem volt szerencsénk, mindazonáltal aki vevő egy szerény megbotránkozásra vagy hahotázásra, annak ajánlom figyelmébe John L. Beiswenger szerző esetét az ő „ellopott” ötleteivel…
A hét blogja:
Igazi nosztalgia-mámornak lehet tanúja az, aki szentel néhány percet Marduk legújabb blogjának, melynek főszereplője nem más, mint az idült vigyorral megáldott erszényes, Crash, illetőleg az ő néhány nemezise – videón nem mellesleg. A Legjobb Rendezésért járó Oscart sajnos nem áll módunkban átadni, a Hét Blogja címet azonban minden további nélkül hazaviheti – annál is inkább megérdemli, ugyanis maga a szerző ül a videó rendezői székében. Gratulálunk! A szóban forgó bloghoz a sárga betűs linken át vezet minket az út…
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteAzt mondja szögbelövőőőőő!😄😄😄😄😄
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteLegjobban a gow4-nek örülök
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteNekem ds3 inkább🙂 De gow4 is jó lesz igen🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteEzen a héten marha sok új gameről hullt le a lepel🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteGow 4 a legjobb
marco
13 éve, 8 hónapja és 4 heteHivatalosan legalábbis.🙂 Mert ezeket azért sejtettük…
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteRemélem nem lesz fizetős a psn…😖
doublew
13 éve, 8 hónapja és 4 heteMegint nagyon jó lett a news.zip🙂 Grat Marduk!
marco
13 éve, 8 hónapja és 4 heteYepp. Valóban, grat Marduk!🙂
rdave
13 éve, 8 hónapja és 4 heteNFS MW2? Na arra kíváncsi leszek de semmiféle elvárást nem kell felé táplálni mert jönne a csalódás. 😄
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 4 heteHét legfontosabb híre mindenképp a GoW4, legalábbis nekem!🙂 Nagyon várom.🙂