Nem törölték a This is Vegas-t!

2009. augusztus 04.
1.7471
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A hétvégén meglepődve, és hatalmas gyomorgörcsök közepette adtuk hírül nektek, hogy nem zárható ki a This is Vegas nevű alkotás törlése, amely egy csúszás, és nulla információ után még a GameStop előrendelői kínálatából is lekerült.
 

A pletykák tehát ahogyan ilyenkor lenni szokott, elkezdtek terjedni, mi is megijedtünk, de szerencsére semmi komoly baj nem történt, a Warner Bros. pedig megerősítette, hogy az alkotás nincs törölve, a fejlesztések szépen haladnak tovább, ennél azonban sem többet, sem kevesebbet nem mondtak el az illetékesek.

Ne is legyünk telhetetlenek, a bűnt kedvelő játékosoknak ugyanis ennyi éppen elég a boldogsághoz, bár igaz ami igaz, jó lett volna legalább még egy körülbelüli megjelenési dátumot kapni hozzá. Aki nem ismerné a projektet, annak legyen elég annyi, hogy a GTA egyik nagy kihívójaként tartják számon, a történet szerint pedig az a Las Vegas, amelyet a nagybetűs Bűn városának neveznek, kezd egyre inkább átalakulni Disneyland-dé, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy újra visszaállítsuk a rendetlenséget a metropoliszban.

Ehhez gyilkolhatunk, szerencsejátékozhatunk, útszéli lányoknak fizethetünk extra szolgáltatásokért, versenyezhetünk feltuningolt autóinkkal, és még számos más dolgot tehetünk, a lényeg, hogy ne a lelkiismeret vezéreljen minket a játékban. A This is Vegas tehát jó úton halad, nem álltak le a fejlesztések, csupán az illetékesek nem szeretnek sokat kiabálni világ felé, de reméljük hamarosan friss információkkal, de legalábbis valami látnivalóban szolgálhatunk nektek az alkotásról!

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
MaryRichard profilja