Sokakban felmerülhet az eddigi információk alapján, hogy az Electronic Arts erősen ráhajtott a Gran Turismo babérjaira, pedig erről bevallásuk szerint szó sincs. A játék producere, Jesse Abney úgy nyilatkozott, hogy ők egy mókásabb, szórakoztatóbb vonalon szeretnének haladni a Shift-tel és bár egy a Gran Turismo-tól különböző alkotást szeretnének lepakolni az asztalra, közben masszívan figyelik a Polyphony Digital munkásságát.
A konzolos szimulátorok királya mellett még remek múzsaként szolgálhat számukra a Forza 2 és a Race Driver: GRID is, az említett művekből szintén merítenek majd. Nem becsülik le a konkurenciát, inkább látszólag tanulnak a már kint lévő, sikeres produktumoktól, ami sosem baj, javukra válhat. A Shift képében tehát szimulációt kapunk, de nem a Gran Turismo által kitaposott ösvényről. Ősszel kiderül, hogy mit kalapáltak össze megint, egyetlen esztendő leforgása alatt.
vendeg
16 éve, 2 hete és 5 napjaXXXAE FRAZZTAJJZW GGAERUZA😕
vendeg
16 éve, 2 hete és 5 napjaYXXFFW
3GG304448333333333333333
#alahuz# #alahuz_vege#😎
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 hetetökjo ..😄😕😎🙂🙁😮😛😉
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteazmi bibi