A Halo.fr névre hallgató nem hivatalos Halo-blog nagy port kavart azzal a hirdetéssel, amely egyik sajtóközleményükben szerepelt. Eszerint jövőre vetítésre kerül egy Halo film, mégpedig Steven Spielberg őexcellenciája közreműködésével, ami nem csupán pazarul hangzik, de még hivatalosan is cseng…
Azonban a Microsoft csakhamar letörte lelkesedésünket. A vállalat ugyanis, akiktől elsősorban jóváhagyást vártunk volna, a következőképp reagált az esetre:
A sajtóközleményben olvasható információk pontatlanok. Jelenleg nem tervezünk Halo mozifilmet. A Halo: Anniversary és a Halo 4 fejlesztésére koncentrálunk.”
Kissé tovább feszegetve az ügyet fény derült arra is, hogy az egész félreértés valójában a szóban forgó hír szerencsétlen megfogalmazásából adódott, amiért a francia website egyébként elnézést kért – továbbá közölték: semmi konkrét információ sincs birtokukban efféle projektekről. Egyelőre rejtély, miként lehetett ilyen csúnyán elírni egy mezei reklámot.
Mindazonáltal továbbra is optimistán tekintünk a jövőbe, hisz lelki füleinkkel még most is halljuk az igét, ami Frank O’Connor száját hagyta el majd’ egy éve: „Lesz Halo mozifilm”.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 heteHallottunk már olyat hogy valaki azt mondja nem csinálunk ezt vagy azt. Aztán pár hónap múlva jött ez vagy az. Meglátjuk.
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetepedig jó lenne nagyon
lac
14 éve, 3 hónapja és 1 heteLehet, hogy Steven barátunk túl költséges lenne… miért nem szólnak inkább Uwe Bollnak?😄
cpt_nihil
14 éve, 3 hónapja és 1 heteEz a téma nem ér fel az ő zsenialitásához, mondhatni gyermeteg. Ellenben ott van az a Pacman sztori…😄
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hete😄
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 1 heteHalo, Halo! Addig kell utni a fejlesztot meg meleg! Elnezest a melegektol. Nem rajuk ertettem. Csak arra hogy 20 ev mulva is Halo-zni fogunk. Es nem a telefonba. Hol a vege ennek? Uj otlet?