Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Castlevania: Lords of Shadow 2 egyike azoknak a videojátékoknak, amelyek a kurrens generáció egyik utolsó képviselői lesznek, de Dave Cox producer szerint ettől még nem kívánják next-gen konzolokra is leszállítani lassacskán elkészülő alkotásukat. Hogy miért? Dave szerint azért, mert játékuk talán nem az újgenerációs masinákat veszi célba, de ettől függetlenül is képes lesz igazi next-gen élményeket nyújtani, amit elsődlegesen annak köszönhet majd, hogy teljesen átírták az első felvonáshoz készült grafikus motort, ami így mérföldekkel szebb lesz, mint valaha.
Dave Cox egyébiránt a Pixel Enemy újságíróinak adott interjúban kiemelte, hogy soha meg sem fordult a fejükben, hogy esetleg csak next-gen konzolokra készítsék el játékukat, lévén amikor a Sony és a Microsoft bejelentették az új masinákat, akkor ők már nyakig benne voltak a munkában, így idejük sem lett volna módosítani terveiken. Talán jobb is, hogy így történt!
ravor
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaNem olyan nagy baj, hogy nem jön el a játék next-genre, így a mostani generációval is teljesen élvezhető alkotás.
De talán később meggondolják magukat és egy teljesen új részt láthatunk belőle next-gen gépekre írva. 🙂
totyak
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaMajd később kiadják next-gen-re is, mért ne tennék. A pénz beszél…
rdave
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaMax mint „klasszikus” letölthető címet, igazi next-gen port tuti nem lesz, majd a folytatás jöhet új gépekre.
attila170
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaLegalább PC-re kiadják, ha jól tudom.
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaAz első rész nagyon tetszett, optimalizált volt(fullon ment, pedig elég gyenge a konfigom) remélem ez a rész is jó lesz majd.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaIgen kiadják, nem gondolták még meg magukat. 😄
Felesleges is kiadniuk next gen-re. ps4 felhő alapú rendszeren lejátsza úgyis a ps3 játékokat, a microsoft nem érdekli őket 😄