Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a Gearbox korábban megerősítette, hogy az eddig ledarált DLC csomagokat követően sem hagyja majd friss tartalmak nélkül a Borderlands 2-t, de nemrégiben az is kiderült, hogy semmiféle kedvezményre sem számíthatnak a fanatikusok az érkező kiegészítők kapcsán. A cég ugyanis a Polygon magazin számára kiemelte, hogy nem tervezik majd, hogy egy második Season Pass-t is elérhetővé tesznek a játékhoz, így a később érkező letölthető tartalmak mindegyikéért teljes árat kell kifizetniük a fanatikusoknak.
A Gearbox kiemelte, hogy örül, amiért a rajongók a pénztárcáik mellett szavaztak és megtisztelik őket azzal, hogy megveszik az újabb és újabb DLC csomagokat. A kérdés, hogy tudják-e a fejlesztők, hogy meddig feszíthetik még azt a bizonyos húrt?
jezzahun
12 éve, 5 hónapja és 3 heteaz az 1 is sok volt.. pénzileg is… szóval nem kár érte..
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 heteVárható volt. Ma már szinte nem a játék a fontos hanem a dlc.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSzerintem semmit nem számít, hogy nincs pass, így is megveszik a DLC-ket, ha lesznek.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÚgy látom a season pass is kezdi értelmét veszteni..
szégyen..
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÚgy látom a season pass is kezdi értelmét veszteni..
szégyen..
italianman
12 éve, 5 hónapja és 3 hete2x külted el.😉
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteNem volt szándékos,újabban ezt csinálja,pedig egyszer kattintok a gombra..
rdave
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMásodik? Hány DLC-t akarnak kiadni egy játékhoz?
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 4 heteBorderlands DLC-k nem igazán tetszenek nekem. Szerintem az alapjáték bőven elég önmagában.