Noha sokan azt hihetnék, hogy a háttérben az unalomig ismert kalózkodás állhat, de a Harmonix is tudja, hogy ezt az indokot a játékosok már nem veszik be - illetve az Eurogamernek elmondták, hogy ők is jó tapasztalatokat szereztek ezen a téren a tavalyi A City Sleeps című alkotásukkal -, így most a háttérben más dolgok húzódnak meg.
A csapat sajtósa a lapnak kiemelte, hogy a PC egy nyitott platform a konzolokhoz képest, így sokkal nagyobb nehézséget okoz a játékban megtalálható zenék licencelése, mint a jóval zártabb PS4-en vagy Xbox One-on.
Hogy azért reménysugár is legyen, a Harmonix nyilatkozatában kiemelte: amennyiben azt tapasztalják majd, hogy a PC-s piac meghatározónak tekinthető a Rock Band 4 esetében, akkor igazán nagy őrültség lenne a részükről nem elkészíteni a játékot erre a platformra.