Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még 2012-ben történt, hogy Dmitry Glukhovsky bejelentette: az MGM csapatának adta a jogokat, aminek részeként minden lehetőséget megkaptak a Metro 2033-at is ihlető könyvek megfilmesítésére. Mindennek már hat teljes éve, azonban az író egy interjúban megerősítette, hogy ebből a kooperációból végül semmi nem lesz, mégpedig azért nem, mert F. Scott Fraziernek nem sikerült maradéktalanul amerikanizálni alkotását, amit át szeretett volna ültetni többek között Washington DC-be, azonban hat év megfeszített munka sem volt elég arra, hogy ez megvalósítson.
Emiatt az MGM visszaadta Ghlukovsky-nak a filmes jogokat, aki elmondta, hogy most új lehetőségeket keres, és nagyon optimista, mert abban reménykedik, hogy a Metro Exodus majd a tengerentúlon is megtolja egy kicsit az IP népszerűségét.
Az író egyébiránt nem lepődött meg, hiszen művét lehetetlenség amerikanizálni, hiszen Washington DC-ben soha nem voltak nácik, sem kommunisták, hovatovább a városban rengeteg az afro-amerikai, akik egyszerűen nem illenek bele a képbe – noha Dmitry ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nem a rasszizmus beszél belőle, csak nála jobban senki nem ismeri a Metro univerzumot, amit kifejezetten poszt-szovjet sajátosságokkal álmodott meg.
rdave
7 éve, 1 hónapja és 1 heteHála az égnek!
Egyébként, ha Oroszországban forgatták volna, akkor a kameráik ugyanúgy működnek és a haszon is ugyanoda megy…
golem
7 éve, 1 hónapja és 1 heteMegértem, és normális lépés volt hogy a jogok visszaszálltak. Mindenkinek jobb ez így.
direktor
7 éve, 1 hónapja és 1 heteNagyon helyes. Rengeteg jó orosz film van, fasza rendezőkkel, majd megcsinálják ők!
havrillal
7 éve, 1 hete és 2 napjaVégre egy író, aki nem a bevételre megy 😄