Ez a gond nem más, mint a szoftveres kínálat gyérsége, hiszen az Android és iOS rendszerekhez képest a Windows alkalmazásbolt nagyon kevés alkalmazást kínál. Mindemellett a fejlesztők sem szeretik annyira a rendszert, így az újdonságok is leginkább Android és iOS rendszerekre készülnek el.
A Project Astoria keretein belül azt szerették volna megoldani, hogy a fejlesztők nagyon egyszerűen portolhassák át androidos szoftverüket, nemrég azonban fejlesztői visszajelzésekből kiindulva lemondtak erről. Helyette a Project Islandwood kapja a nagy hangsúlyt, mely lényegében az Astoria iOS rendszerű megfelelője, vagyis az iOS fejlesztőkre koncentrál ezentúl a vállalat, ráadásául nem csak az okostelefonokon, hanem akár asztali Windows rendszeren és Xbox One-on is érvényesülhetnek majd az iOS fejlesztők, ami már egy elég vonzó ajánlat lehet.