Glen Schofield, a Sledgehammer Games egyik alapítója ugyanis a Polygon munkatársainak bejelentette, hogy a Call of Duty WWII-ben nem lesz automatikus életerő-regeneráció, ezáltal nem leszünk szuperhősök sem, mint azt megszokhattuk az utóbbi részekből, ergo minden egyes golyó miatt aggódnunk kell majd.
Schofield hozzátette, hogy teljesen abszurdum, hogy hét bekapott golyó után egy kicsit megpihenünk, majd újra lövöldözhetünk, ezúttal ugyanis az lesz a cél, hogy megmutassák nekünk a világháborúban harcoló katonák sebezhetőségét.
Hogy az automatikus életerő-regeneráció helyett pontosan milyen rendszert dolgoznak ki a fejlesztők a Call of Duty WWII-hoz, az nem derült ki az interjúból, de ha visszatérnek az első részben látottakra, akkor bizony itt is keresgélhetjük majd az egészségügyi csomagokat.