Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen itt volt az ideje, hogy halljunk valamit arról a bizonyos MediEvil Remake-ről, amit a Sony még a PSX 2017 eseményen jelentett be, és ahogyan azt már múltkor megszellőztették, be is futottak az első információk. Shawn Layden árulkodott egy keveset a projektről a PlayStation Blogcastben, ahol kijelentette, hogy a szóban forgó játék nem egy egyszerű remaster lesz, hanem egy teljes értékű remake - vélhetőleg hasonló, mint a 2016-os Ratchet & Clank -, melyet az Other Ocean Interactive nevezetű fejlesztőbrigáddal közösen hegesztenek.
Mint az kiderült, az 1998-as első felvonást húzzák fel a mostani igényekre szabva, ehhez pedig Halloween tájékán kapunk is egy előzetest.
Ezt azért is volt érdemes tisztáznia Laydennek, mert a PSX 2017 eseményen bemutatott trailerben még egy szimpla 4K remasterként hivatkoztak a játékra, viszont így már értjük, hogy miért nem hallatott eddig magáról annyit a stuff, egy ilyesfajta újragondolás jóval több időt vesz igénybe, mint egy egyszerű újratextúrázás.
direktor
7 éve, 2 hónapja és 3 heteHát ez eddig így tetszik! 🙂
warriorautobot
7 éve, 2 hónapja és 3 heteJól hangzik. 🙂
morph
7 éve, 2 hónapja és 3 heteKirály!Nagyon nagy tanár volt ez a játék!