Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Todd Howard, avagy a Bethesda vezére nemrégiben alaposan kinyitotta a száját a Glixel munkatársainak, akiknek azon túl, hogy bejelentette, jól állnak a Fallout 4 VR munkálatai, pár jövőbeni projektről is beszélt egy kicsikét. Konkrétumok persze nem hangzottak el, ugyanakkor a Gamingbolt a beszélgetésből kiemelte, hogy Howard elmondása szerint állítólag hét új játék is készül a Bethesda stúdiójának berkein belül jelenleg, amelyek közül kettőt már ismerünk - a Fallout 4 VR mellett ugyebár a Switch-re érkező Skyrim az -, de hogy mi lehet a többi, az egyelőre nem ismert.
Azt azonban tudjuk még, hogy Todd szerint állítólag a mostani alkotásaik között vannak olyan sokkal nagyobb projektek, mint amit eddig valaha is készítettek nekünk, hovatovább van két olyan be nem jelentett játékuk, melyek egészen mások lesznek, mint a kiadó korábbi művei, de azért még így is egyértelműen megállapítható róluk, hogy kik alkották őket.
Érdekesség, hogy a hét új projekt között szinte biztosan megbújik legalább egy mobiljáték is, amiről Howard a hétvégén beszélt első ízben, hiszen a kiadó rendkívüli mértékben fellelkesedett a Fallout Shelter sikerén.
vape
8 éve, 10 hónapja és 4 heteÚj Falloutot a népnek! 🙂
kylx
8 éve, 10 hónapja és 4 heteNene, várjanak pár évet amíg beér a VR a köznépnek. Aztán valami baromi jó Fallout 5öt kérünk. Addigra az 1 PB-s merevlemezek is elterjednek, lehetne Fallout 5: U.S.A. .
ryuthestar
8 éve, 10 hónapja és 4 heteJöhet a DOOM 2 és az új TES rész! :3
ronalddo
8 éve, 10 hónapja és 4 heteNem fognak unatkozni idén sem a srácok! 🙂
totyak
8 éve, 10 hónapja és 4 heteMobiljáték már egy mínusz, az nem érdekel, tehát számoljunk csak hattal. Ha a hatnak csak a fele valami szuper játék lesz, már nyertünk.
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 4 heteMajd csak kisül valami jó is a házuk táján, de a bugokat azokat remélem benne hagyják! Bug nélkül nem is igazi a Bethesda! 😄