Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Még mindig nem tudunk szabadulni a Sony által az E3-on bemutatott Days Gone első előzetesétől, amely alapján a fejlesztők egy igazán izgalmas zombis akciójátékot készítenek a rajongóknak, amivel kapcsolatban Emanuel Roth, avagy a projekt vezető animátora nemrégiben pontosított egy kicsit. Emanuel a GamesRadar munkatársainak ugyanis elmondta, hogy bár a főszereplőt az előzetesben egy zombihordának tűnő csapat támadta meg, valójában azonban a "freakers" névre keresztelt teremtmények nem agyatlan zombik, hanem még élő, gondolkodó, ámde fertőzött emberi lények.
Ebből következik, hogy a Days Gone minden egyes ellenfele különbözni fog egymástól, ezáltal egyeseket a helyszín, másokat az időjárás befolyásol majd, és bár gyakran verődnek hordákba is, mint azt az E3-as felvételen láttuk, összességében azonban inkább gondolkodó, és számunkra kihívást okozó teremtmények lesznek.
rdave
9 éve, 7 hónapja és 10 órájaNekem az volt a fura, mikor a gameplay-t néztem, hogy egy-két deszkát nem bírtak áttörni a széthulló pajtán, de a vaskaput igen.
mordorer
9 éve, 7 hónapja és 10 órájaRemélem ez tényleg olyan jó dolog lesz mint amilyennek tűnik! Jó lenne már az MI-t normáisan fejleszteni a játékokban. Még mindig az a leggyengébb láncszem.
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 7 órájaÉrdekes lesz, de ha ekkora hordákat kell kiirtani egyhuzamban akkor még a Dark Souls is elbújhat mellette a halálozási rátával. 😄
Ez kb. úgy nézet ki mint a veszett fejsze nyele. Abszolút lehetetlen hogy túléld…
rdave
9 éve, 7 hónapja és 7 órájaKétlem, hogy meglépnék azt a nehézségi szintet, itt inkább a kiutat kell megtalálni és gyors meglépni. Persze biztos lesz, amikor rosszul döntve beszorítod magad. 😄 Ráadásul sok ellenfél azért már egy idő után monoton és frusztráló. 😄
bandi094
9 éve, 7 hónapja és 3 órájaSzegény zombik még a lábon lövésbe is belehalnak. 🙁
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 órájaA videóban is látszott, hogy nem tötymörgős, semmit nem csináló zombik lesznek itt.