Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft és a Nokia kapcsolata igencsak sok fordulatot vett az utóbbi években, amikor pedig a felvásárlásra került sor, sokáig nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen formában történik majd a finn vállalat "újrahasznosítása". Az okostelefonok kapcsán már egy ideje tudjuk, hogy eltűnik a Nokia név, de a Lumia brand megmarad majd, hiszen a Windows Phone rendszert használó okostelefonokat leginkább ehhez a névhez társítják. A redmondi óriás nemrég ezzel kapcsolatban egy kis teaser képet tett közzé a Facebook oldalán, melyből klt fontos információt tudtunk meg.
Az egyik az, hogy legalább egy okostelefon vár arra, hogy bemutassák, a másik pedig az, hogy erre a bemutatóra már nem kell olyan sokat várni, hiszen november 11-én lehull a lepel. Néhány nap múlva valószínűleg az első Microsoft Lumia okostelefont jelenthetjük majd be itt nektek. Ti kíváncsiak vagytok, hogy mit tudnak majd felmutatni?
kpal
11 éve, 2 hónapja és 1 heteVajon melyik réteget célozza ez a teló. Bár hallani valamit hogy a Nokia név valahogy újra életre keltik.
vape
11 éve, 2 hónapja és 1 heteEngem egyre jobban érdekel a WP mint rendszer és így hogy a MS kezében van, még jobban. Sokkal jobban össze lesz hangolva, biztos vagyok benne.
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 1 heteÉn a SONY-t és az APPLE-t szeretem…
totyak
11 éve, 2 hónapja és 1 heteNekem a Lumia márka összefonódott a Nokia-val. Valószínűleg nem lesz minőségbeli változás, de akkor is.