Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő, de mégis igaz, immáron negyvenedik életévébe lépett a videojáték-történelem egyik legkultikusabb vállalata, avagy az Atari, akik egészen pontosan 1972. június 27-én bontottak szárnyat, hogy néhány hónappal később megjelentethessék a legendás Pongot. A legendás vállalat a hetvenes és a nyolcvanas években élte fénykorát, de ettől eltekintve mind a mai napig szereplője a piacnak, igaz egy kicsit másként, mint annak idején.
Nevükhöz olyan legendás videojátékok fűződnek – a Pong mellett -, mint a Breakout, az Asteroids, a Centipede, a Millipede, a Battlezone, a Pole Position, a Crystal Castles vagy a Tempest.
A cég ezt a jeles alkalmat egy egynapos akcióval ünnepli – amely a ma esti órákig elviekben még elérhető marad -, de ne örüljünk annyira, hiszen csak az iOS rendszerrel rendelkező rajongókat jutalmazzák – meg ne kérdezzétek, hogy miért – akik 10 dollárt helyett ingyen tölthetik le az Atari’s Greatest Hits csomagot.
Ebben a pakkban az Atari összegyűjtötte az általuk készített 100 legklasszikusabb címet, amelyek annak idején otthoni konzolokra és árkád masinákra jelentek meg.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteJópofa akció és aranyos de az ios… Pfffff…🙁
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteEzt nem is értem amúgy hogy miért pont mobilra…
Na mindegy ők tudják, úgy látszik már semmi komolyra nem képesek…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteHogy lesüllyedtek a középszerűségbe… Vagy még alább is…🙁
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteLetöltöttem este iPad-re, 5 perc után töröltem s le, egy rakat szar az egész. A legjobb a Pong, vagy közismert nevén faltenisz. 🙂
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 3 heteAkkor te nem vagy egy régi játékos mi?🙂 Akkor megmozgatta volna a szíved a pakk…