Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai nap kétség kívül a Nintendo legújabb marokkonzoljáról szól, lévén a 3DS körül óriási a nyüzsgés, a játékvilág szinte minden résztvevője kíváncsisággal figyeli, hogy milyen alkotások kerülnek bejelentésre a gépezethez, ami egy nagyon fontos lépés a cég részéről, hiszen kiváló alkotásokkal kiváló eladásokat is tudnak majd produkálni, ezzel lehet ugyanis a legjobban vásárlásra ösztönözni a fanatikusokat. A Nintendo pedig úgy tűnik, hogy biztos a dolgában, ők ugyanis brutális fogyást várnak a kis masinától.
A cég hivatalos közleményben adta a világ tudtára, hogy a február végén esedékes japán premiert követő első hónapban már négy millió 3DS-t értékesíthetnek, ami egy konzol esetében nem egy megközelíthetetlen számadat, pláne, ha az a játékgép még olyan újdonságnak számít a piacon, mint a Nintendo kütyüje. Mindemellett a konzol árát sem sikerült az egekbe röptetniük a japánoknak, hiszen 25.000 jen – nagyjából 190-200 font -, nem egy ördöngös összeg egy ilyen szerkezetért. Alig fél éven belül kiderül, hogy sikerült-e ezt a célkitűzést elérnie a Nintendo-nak.
skyman
15 éve, 3 hónapja és 2 heteAjjaj erre kiváncsi leszek:d bár szerény véleményem szerint meglesz🙂
totyak
15 éve, 3 hónapja és 2 heteOptimista üzletpolitika.