Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő pletykákat hozott nyilvánosságra az E-Xpress nevű indiai áruház egyik belsős, közelebbről meg nem nevezett embere, aki szerint a Max Payne 3 lesz a történelem egyik legtöbb szabad helyét igénylő videojátéka. A kereskedő szerint ugyanis a Rockstar legújabb alkotása - előttünk is érthetetlen okokból -, nem kevesebb, mint négy DVD lemezen fog megjelenni a boltok polcain, és azért ennyin, mert maga a játék fájljai mintegy 35 GB-nyi szabad helyet követelnek majd meg merevlemezeinken.
Őszintén szólva nehezen tudjuk elhinni a fenti információkat, hiszen amennyiben egy nyitott világú alkotásról lenne szó, például egy új GTA epizódról, akkor az indokolttá tenné ezt a mennyiséget, de a Max Payne 3 esetében ilyenről nem beszélhetünk.
Kételkedésre ad okot továbbá az is, hogy míg a PlayStation 3-as változat – nyilván – egy Blu-ray lemezen érkezett, addig az Xbox 360-as változatok is megelégedtek két DVD lemezzel. Habár PC-n jobban el lehet ereszteni az erőforrások miatt a küllemet és úgy általában mindent, de négy DVD és 35 GB helyigény mégis túlzásnak tűnik. Szerintetek?
mrbuldika
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaGépesek kössétek fel a gatyátokat! 😄
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaez szerintem kamu… majd úgy lesz hogy max 2 lemez meg a többit töltené az ember… amúgy nem steam only lesz? mert ez úgy elképzelhető lenne…
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 1 napjahé van egy jobb ötletem! adják ki floppy-n!!! az már úgy tök jó lenne..🙂 nincs kedvem számolgatni de elég sok floppy kellene hozzá.. ezres nagyságrendű az biztos🙂😛
mrbuldika
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaHány mb fér egy floppy-ra??? 🙂
braddock
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaEzt azért kicsit túlzásnak tartom!
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaa 3,5-ösnek 1,44mb később 2,88mb volt a tárolókapacitása,a régebbieknek a 8 incsesnek kb 160-500 KiB a 5,25-ösnek meg 170-1760 KiB..
mrbuldika
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaArra már ráfér 1-2 kép… 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaUhh azért 4 dvd elég gáz lenne. Akkor biztos lenne bluray verzió is… Erről pedig nem hallani…
mrbuldika
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaVan pc gém blu-ray en??
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaSzerintem eddig nincs, de ekkora adatmennyiségnél már indokolt lenne…
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 1 napjanincs… nincs elterjedve a blu-ray olvasó még.. drágák… később még lehetséges hogy lesz pc-n… de ez még marad a ps3 tulajoknak
mrbuldika
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaAmúgy igen… be lehetne újítani.
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaaddig tuti nem lesz bevezetve még az olvasó 20-30 ezerbe fog kerülni… ez egy kicsit drága mulatság még… majd 2-3 éven belűl szerintem…
mrbuldika
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaBu-ray lejátszó 20 körül van asszem, ha gépbe is ekörül van az olvasó nem éri meg belevenni szerintem..
marco
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaNem olyan drágák azért. Ahogy MrBuldika is mondja, 20 körül vannak a jobbak, sőt már 10 körül is kapni egyébként…
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 1 napjamég mondjuk a 10 ezer elfogadhatóbb.. de az is kicsit drága…
marco
13 éve, 8 hónapja és 1 napjaNa ja, de ha azt nézed, hogy 15 ezrekért is vannak pc játékok, akkor mindjárt nem is olyan vészes…
shade
13 éve, 8 hónapja és 23 órájaNa, akkor jó drága lesz.
xpforever
10 éve, 9 hónapja és 2 heteÉs a GTA5-nek 65GB fog kelleni XD