Az Electronic Arts Vancouver-i csapata tehát megbontásra került, melynek végterméke két fejlesztő csapat lett, 24 hónapos termelési ciklussal. Miért volt szükség meglépni a dolgot? Erre maga, John Riccitiello, az EA fejese adta meg a választ. Állítása szerint minden esztendőben halálra gyötörték a csapatot, akik nehezen tudtak a nagy nyomás alatt kreatív munkát végezni. Ebben lehet valami igazság. Mostantól ez nem fordulhat elő, hiszen jóval több, kétszer annyi idejük lesz egy-egy produktumot tető alá hozniuk.
A Pro Street nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, még cégen belül sem, ezért most egy újabb reformra készülnek, melynek a Need For Speed: Undercover lesz a gyümölcse. A újabb epizód várhatóan jövőre érkezik, egyelőre megerősített platform megjelölések nélkül. Gyaníthatóan minden gépezet megkapja majd a saját portját, nem is lenne hű a nevéhez az EA, ha egyszer az életben nem így tenne.
Mi várható az Undercover-től? Riccitiello előszeretettel utalt a Transporter című mozis alapvetésre, így valószínű, hogy nem csupán egy újabb árkád versenyzésben találjuk magunkat, hanem lesz komolyabb történeti körítése is. Egyelőre ennyit sikerült megtudni az új reménységről, amely remélhetőleg képviselteti majd valamilyen formában magát a következő hónapban rendezendő E3 játék show-n. Maradjatok velünk.
master
17 éve, 7 hónapja és 2 napjaTényleg!!!😄
Van néhány genygébb de van amibe bele trafáltak de már nagyon Várom a Következőt…😄😄😄😎😎😎
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 hetenekem nem nagyon tedszik ez a küldetésalapu 😮😮 Need For Speed 😕 🙁 🙁