Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár azt hittük, hogy már a megjelenés utáni napokban több millióan csapnak majd le kizárólag Xbox One-on a legendás Phantom Dust feldolgozására - hiszen ingyen adja ezt az Xbox-klasszikust a Microsoft -, de a gyakorlat ennél árnyaltabb képet mutat. A redmondi óriás ugyanis bejelentette, hogy a Phantom Dust Remaster most, nagyjából egy hónappal a megjelenés után érte el az 1 milliós letöltési rátát, méghozzá Xbox One-on és PC-n együttesen.
Adam Isgreen, avagy a játék kreatív igazgatója egyébiránt ezt az eredményt is hatalmas sikernek nevezte, pláne ahhoz mérten, hogy mire volt képes a Phantom Dust még annak idején az első megjelenéskor. Ezek szerint csak mi vártunk jobb eredményeket…
zender
8 éve, 6 hónapja és 3 heteEz határozottan szar. 😄
mordorer
8 éve, 6 hónapja és 3 heteNem támasztottak magukkal szemben túl nagy igényeket. 😄
totyak
8 éve, 6 hónapja és 3 heteAkkor nem én voltam az egyetlen, aki kapásból nemet mondott rá. Sőt, a többség így volt.
warriorautobot
8 éve, 6 hónapja és 3 heteHát… én se csaptam még le rá, de szerintem nem is fogom. 😄