MWC 2012: Megérkezett az Opera új Mobile 12 és Mini Next böngészője

2012. február 29.
1.8991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A jelenleg is zajló Mobile World Congress rendezvényen az Opera Software csapata is képviseltette magát, ahol is megragadták az alkalmat, és két új fejlesztésüket mutatták be az érdeklődőknek.

A frissen reflektorfénybe állított újdonságok a mobileszközöket célzó Opera Mini és Opera Mobile webböngészők, amik közül az előbbinek a Next névre keresztelt előzetesét, az utóbbinak pedig a 12-es verziószámmal ellátott végleges kiadását köszönthették a rendezvény látogatói. Az Opera Mini szóban forgó Next verziója természetesen még nem végleges változatot takar, hanem azokat a funkciókat tartalmazza és vonultatja fel, amikkel a felhasználó majd a végleges böngészőben fog találkozni.

A hagyományos telefonokra kihegyezett Opera Mini Next kínálatában immár felbukkant az átszabott Speed Dial, aminek köszönhetően a felhasználó már végtelen számú bejegyzést rögzíthet rajta (eddig maximum kilencet tárolhatott), illetve újdonságként érkezett meg az úgynevezett Smart Screen megoldás is, ami viszont a különféle közösségi funkciókhoz és a beállított hírekhez biztosít villámgyors hozzáférést.

Az Opera Mobile 12 Speed Dial megoldása szintén megújult, így az már jobb testreszabhatóságot, illetve az előbb említett társához hasonlóan végtelen számú bejegyzés tárolását kínálja a felhasználóknak. A böngésző felszereltségében fellelhető még a továbbfejlesztett HTML5 támogatás, a gyors 3D-s renderelést biztosító WebGL API, valamint az új képesség, ami lehetővé teszi, hogy a webböngészőn keresztül is hozzáférhessünk a telefon kamerájához. Az új 12-es verzió egyelőre csak Google Android és Symbian operációs rendszerekre készült el.

Az új Opera Mini Next már letölthető az alábbi linkre kattintva, az Opera Mobile 12 pedig a vállalat hivatalos honlapján, vagy az Android Market-en keresztül érhető el.

Az Opera Mini Next letöltése
11 hozzászólás

fabre

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

DoubleW írta:
Ted a kezed a szivedre és mond azt hogy te sose néztél még ilyen oldaltröhögő smiley Férfiak vagyunkröhögő smiley
Minden kocka nézett már pornót.mosolygó smiley

válasz erre

DoubleW

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

fabre írta:
Szval te tudod, hogy azokat nemszereti. Aha.röhögő smiley
Ted a kezed a szivedre és mond azt hogy te sose néztél még ilyen oldaltröhögő smiley Férfiak vagyunkröhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

fabre írta:
Szval te tudod, hogy azokat nemszereti. Aha.röhögő smiley
röhögő smiley

válasz erre

DoubleW

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

fabre írta:
Szval te tudod, hogy azokat nemszereti. Aha.röhögő smiley
Heheröhögő smiley Hát szerintem azokat az oldalakat nem csak a böngésző hanem a gép se szereti a sok virus miadtröhögő smiley

válasz erre

fabre

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

DoubleW írta:
wtf smiley Milyen oldalakt nézzel te?mosolygó smiley 18+ ?röhögő smiley
Szval te tudod, hogy azokat nemszereti. Aha.röhögő smiley

válasz erre

DoubleW

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

Vendég írta:
Jó az opera mobilon én is azt használom, de asztalin nem fogom, csomó oldal nem szereti.
wtf smiley Milyen oldalakt nézzel te?mosolygó smiley 18+ ?röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

Jó az opera mobilon én is azt használom, de asztalin nem fogom, csomó oldal nem szereti.

válasz erre

DoubleW

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

marco írta:
Ööööö hát jah...röhögő smiley
Én is igy gondoltamröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

[Tiltott felhasználó!]

marco

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

DoubleW írta:
Opera THE BEST!!!mosolygó smiley
Ööööö hát jah...röhögő smiley

válasz erre

DoubleW

14 éve, 4 hónapja és 2 napja

Opera THE BEST!!!mosolygó smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
MWC 2012
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja