Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lionhead csapatát a múltban nagyon sokan elföldelték már, hiszen Peter Molyneux, avagy a stúdió alapítója és egyben atyaúristene néhány héttel ezelőtt kilépett saját brigádjából, hogy ismét új utakat, új kihívásokat keressen magának. A Microsoft azonban úgy gondolta, hogy Peter nélkül is sikeres maradhat a Lionhead, ezzel pedig a Fable-sorozat is, habár ezzel kapcsolatban a rajongók nem annyira magabiztosak. Egy valamire azonban mérget vehetünk, a csapat a jövőben is nagy gondot fordít arra, hogy milyen fejlesztők dolgoznak a stúdió falai között.
A Lionhead ugyanis ezekben a percekben éppen multiplayer dizájnereket keres, méghozzá egy jelenleg még be nem jelentett címükhöz. Utóbbi álláspont egyelőre sehol nem hangzott még el, de mivel a Fable Heroes már a múlt, a Fable: The Journey pedig nyíltan egyjátékos cím, ezért csak és kizárólag egy jövőbeli projekthez csatlakozhat az új munkaerő.
Talán a következő Fable került kilátásba a csapat falain belül? Netán többjátékos móddal kerül felvértezésre az új fabula? Érdekes kérdések, egyelőre azonban még válaszok nélkül.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 6 napjaBármi lehet ez. Szerintem új játékok felé nyitnak, nem meglévő sorozatot visznek tovább.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 6 napjaMultigame. Hmmmm, jólesz.🙂