Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Különleges gépet leplezett le az MSI, mely remek példája annak, hogy a gyártó mennyire elkötelezett a számítógépes játékosok felé, hiszen legújabb termékükkel minket hívnak csatába. Az MSI Nightblade névre keresztelt megoldás ugyanis nem más, mint egy barbone formába épített gépágyú. A gyönyörű házban ugyanis igen komoly hardveres kínálat kaphat majd helyet, így nem csupán a külső lesz az egyetlen dolog, mely elragadja majd a játékosokat.
Ízelítőként elég megemlíteni a 4. generációs Intel processzorokat, az akár 16GB memóriát, vagy a lehetséges AMD Radeon R9 290X és nVIDIA GeForce GTX 780 Ti grafikus kártyákat. Aki úgy érzi, hogy szüksége lenne egy kis ráadás erőre, annak pedig az OC-gomb jelentheti a megváltást, mely felturbózza a belső hardvereket.
A kis gép 8KG alatti súlyával igazi kis méregzsák lesz, melyet valószínűleg sokan szeretnének majd maguknál tudni. A különlegesség mivoltából eredendően természetesen több összeállításban érhető majd el, azonban a pontos árazásról és régiós elérhetőségekről még nem értesültünk.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 2 heteSzerintem annyira nem gyönyörű a ház, de ízlések és pofonok.
willthawheel
11 éve, 10 hónapja és 2 heteSzéép! 😄 Ennél ma már csak rondábbakat találsz…
rdave
11 éve, 10 hónapja és 2 heteHát én ebben semmi szépet nem látok. Mint valami szerszámgép.
1000feri
11 éve, 10 hónapja és 2 hetecsiszolhatták volna még…