Ezek között azonban akadnak húzónevek, így például a BioShock folytatása, amely visszahív minket Rapture világába, hogy egy igazi Big Daddy bőrébe bújva ellássuk új főellenségünk, a Big Sister baját. Az alkotás megmarad az előd által kitaposott úton, vagyis egy igazán klausztrofóbikus és sötét horrorkalandot kapunk kézhez általa, de természetesen rengeteg újdonság is felüti majd a fejét.
Köztük például a többjátékos mód, amelyet rengetegen hiányoltak az első epizódból, most azonban végre a program részévé válik. Ennek hála pedig a mai napon az illetékesek úgy gondolták, hogy három videóval prezentálják nekünk a BioShock 2 többjátékos mókáját, amely elsőre kész káosz, másodjára kevésbé káosz, harmadjára pedig csak szimplán káosz. Harc, akció, darkos hangulat, kishúgi lopkodás, egyszóval minden lesz itt a játék multiplayer módjában, bár az is biztos, hogy sokan nem éppen ezért fogják megszeretni. Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen másokkal összemérni tudásunkat Rapture vízalatti világában, pillants bele az alábbi mozgóképekbe.
#tv#
#tv2#
#tv3#