Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom még márciusban jelentette be a sorozat rajongóinak, hogy az eredetileg még 2012-ben, a Nintendo 3DS exkluzivitásában debütált, azóta viszont szinte minden platformra megjelent Resident Evil: Revelations végül PS4-re és Xbox One-ra is eljön majd. A bejelentéskor még csak ígéreteket kaptunk arra, hogy a játék ebben a formában szép és jó lesz, azonban a széria japán Youtube csatornáján most felbukkant két gameplay felvétel, amelyeken Jill Valentine-t láthatjuk hancúrozni egy kicsit.
Persze messze nem úgy, ahogyan most azt sokan elképzelték lelki szemeik előtt, hiszen míg az első videón akcióban dúslakodó pillanatokat láthatunk, addig a másodikon a felfedezés kapta a központi szerepet. Megjelenés valamikor ősszel!
vape
8 éve, 8 hónapja és 4 napjaHú de gáz a lények mozgása! 😮
rdave
8 éve, 8 hónapja és 4 napjaElmegy az, elég durva, hogy 3DS-től már PS4/ONE átiratoknál járnak.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 4 napjaElég szépen felhúzták a kinézetét az alap 3DS után. Már ott sem csúnya, de azért a nagykonzolos újrakiadásokban sokkal élesebb minden textúra.
ryuthestar
8 éve, 8 hónapja és 4 napjaEgyébként a RE Code: Veronica X is kijött ám PS4re csak megsúgom. 🙂