Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mount & Blade, kinézetéhez képest rengeteg játékos kedvencévé vált megjelenése óta, amit a Paradox Interactive nagyon jól tud. Ezért is, kicsit meghajtotta a játék fejlesztési munkálataiért felelős Taleworlds Entertainment csapatát, hogy készítsék el az első hivatalos kiegészítőt a játékhoz, ami első ránézésre több lesz, mint egy átlagos expanzió, hiszen nem csak a multiplayer módot fogják beleszerkeszteni a játékba, hanem még a grafikát is feltuningolják egy kicsit.
Ez természetesen még nem minden. A Warband névre hallgató expanzió valamikor még az idén fog debütálni, a többjátékos mód pedig 32 fős Team Deathmatch csatákat jelent, míg a grafikai tuningolás részletesebb kidolgozást, ami értendő az összes játékban fellelhető tárgyra és emberre. A kiegészítés fontos újításaként még nagyon kiemelt szerephez jutott a mesterséges intelligencia továbbfejlesztése, amivel voltak gondok az alapjátékban, de a Warband után valószínűleg ez a probléma is megszűnik létezni.
Az expanzió pontos megjelenéséről még nincs információnk, sem a megjelenési formájáról, viszont néhány képpel megleptek minket az illetékesek, ha szerettétek az alapjátékot, pillantsatok rájuk.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hetevalaki adna egy tippet honnan töltsem le?
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hetecoool😄😄😄😄😄😄😄😄😄😄😎🙂🙂🙂🙂🙂😎😎😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteVedd meg mondjuk a boltban. Az alapjáték is vagy 5000ft ami sztem nem nagy pénz érte!
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn is megvásároltam.Megérdemlik a fejlesztők érte a pénzt, ráadásul magyar nyelven dobták a piacra.
Tomi
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn is meg vetem csak én neten akrom nyomniiiiiiiiiiiiii
de nem tom hogy kellllllll
maniac
16 éve, 5 hónapja és 2 heteNyugi, nem kell nyafizni!🙂 Ha megjelenik a Warband kiegészítő, és azt is megveszed majd, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy neten játssz vele!😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteoké de mikor jön ki,,,???
és most igy lazába nem tom nyomni,????
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetemikor jön ki ez a Warband? és hogy lehetne megszerezni??
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetePéldául elmész a boltba és megveszed!!!!
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetebiztos király lessz én már nagyon várom 😄😄😛😉
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 2 hetejöjön mááár kiiiiiiiiiiiiiiii nem birom ki söt a bátyám se🙁
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 4 napjaMegvan, mit kérek a szülinapomra… 😛 Minden elismerésem TaleWorlds!
vendeg
16 éve, 3 hete és 1 napjaja😎
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 napjavan jobb game 😉
marco
15 éve, 10 hónapja és 1 napjaNem mondod…😮
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn már régóta letöltöttem a kiegészítőjét.😄
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 heteMagyar harcosok itt az idő! Csatlakozzatok !most! Magyarország első Mount & Blade Warband -es klánjába! A tagfelvétel üzemel! Még bekerülhetsz! http😕/www.hungarian-armies.gportal.hu
MSN: [email protected]
XFIRE: gale12
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 2 hetetök cool a játék nagyon állat😎
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 5 napjameg tudnátok mondani h lehet multiba jáccani??? aki tudja irjon erre az e-mailra : [email protected]
Elöre is köcce mindenkinek 😄😄😄😄😄😄😄
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 hete😎 hhhh