Az új kontroller középpontjában a D-pad teljes átformálása áll, ami a korábbi szimpla kidomborodó műanyag mivolta helyett most egy ezüstszínű keresztté változott, ami igény szerint süllyeszthető, vagy kiemelhető. A kontroller további érdekessége, hogy teljes átszínezésen esett át, egy erős szürke árnyalatot kapott a teljes borítás, sőt, a védjegyként szolgáló színes A,B,X,Y gombok is fekete-fehérré, illetve szürkévé változtak. Szintén újdonság az analóg karok konkáv mivolta, ám ennél több lényeges újdonság nem éri majd a vezérlőt, ami a tengerentúlon már november 9-én a boltok polcaira kerül, megvásárlására pedig a Play & Charge csomag keretein belül lesz csak egyelőre lehetőség, méghozzá 65 dolláros árkategóriában. Európai megjelenésről egyelőre nem szólt a fáma, de meglepődnénk, ha mi nem kapnánk belőle. Íme néhány kép az új kontrollerről:
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi napon ütötte fel a fejét egy elég merésznek tűnő pletyka, miszerint a Microsoft egy módosított Xbox 360 kontroller megjelentetésén töri a fejét a háttérben, amely nem sokáig maradt a szóbeszéd kategóriájában, lévén a mai nap reggelén a cég hivatalosan is megerősítette, hogy valóban készül egy újragondolt vezérlő a konzolhoz, amin bár nem érzékelhetők radikális változások, néhány apróság megkönnyítheti, ha adunk a külsőségekre, akkor meg is szépítheti játékkal töltött óráinkat.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 1 heteNem mintha lenne X360-om, de jó lenne, h ide is elérne a kontroller 🙂 Jó lett 🙂