Tisztelet persze a kivételeknek, ami viszont már biztos, hogy a Modern Warfare 2 sikeres lesz, legalábbis a GameStop marketingigazgatója, Tony Bartel nyilatkozatai alapján mindenképpen. Az úriember állítása szerint ugyanis annyi előrendelés érkezett a játékra, a nagyjából 6200 boltot számláló rendszerükben, hogy arra még soha nem volt a példa a múltban. Pontos számokkal sajnos nem tudott szolgálni nekünk az úr, de hivatalos adatok alapján nyilatkozta amit nyilatkozott.
Így tehát, ha a fentiek nem hazugságok – elég nagy érdekek és pénzek feszülnek meg ugye a háttérben -, akkor a Modern Warfare 2 sikerei egyértelműek, ami valamilyen szinten kiérdemelt is, hiszen az előzetes videók alapján egyértelműen pazar látványvilág és élmény fogad majd minket a betöltése után. A jövő heti debütálás után minden kiderül…
marco
16 éve, 2 hónapja és 2 heteEddig nem codoztam. Eddig.🙂
tibit
16 éve, 2 hónapja és 2 heteEgyik résszel sem? 😮 Az, hogy lehet?
marco
16 éve, 2 hónapja és 2 heteValahogy teljesen kimaradt az életemből… Viszonylag ritkán játszom az utóbbi években. Egy egy hétvégén végig viszek valamit. Vagy esténként félórát nagyritkán. És csak olyanokkal, amik nagyon érdekelnek. Ez nem volt olyan. Eddig.🙂
tibit
16 éve, 2 hónapja és 2 heteKezd az elejétől, a CoD 1-el! 🙂 Nagyon bele lehet habarodni.🙂
marco
16 éve, 2 hónapja és 2 heteÁááá, időhiányban szenvedek így is…🙂
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetepedig úgy érdemes. bár ez a mw2 önmagában is állat lesz szerintem.
dru
16 éve, 2 hónapja és 2 heteNem értek egyet a megállapításoddal a fórum-huszársággal kapcsolatban. Elsősorban a PC-sek lázadoztak (szvsz teljesen jogosan), akik jó, ha 30%-át generálják az eladásoknak, így ha pár tízezren lemondják az előrendelésüket, az nagyon meg se látszik az összesített eredményben, a konzolos tábor így is lazán dönthet előrendelési rekordot.
Nagyon kinőtte magát ez a CoD brand, és ezzel az Activision csúnyán vissza is él. Ha beletennének egy marék moszatot egy dvd tokba, és ráírnák, Call of Duty, azt is megvennék 10 millióan. Mindenesetre nekem nem ér 10-12k-t 4-5 órányi kampány, a multi nem érdekel, coop-ra meg jó a L4D is, így bár restellem, de nem leszek a között a ~15 millió játékos között, akik boldog tulajdonosai lesznek a MW2-nek.🙂