Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb, korábban nagyszerű videojátékokat, legutóbb pedig éppen a DMC: Devil May Cry-t elkészített fejlesztőcsapatot veszített el - legalábbis részben - a hardcore játékvilág, a Ninja Theory stúdiója ugyanis bejelentette, hogy ők is beszállnak a jövőben a mobilos bizniszbe. Ennek köszönhetően már most megerősítették első mobiljátékukat, aminek a Fightback címet adták a keresztségben, és egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy egy free to play, tehát ingyenes, mindemellett pedig a nyolcvanas éveket idéző verekedős játékot köszönthetünk benne.
A Ninja Theory saját bevallása szerint a Fightback egy oldalra scrollozós beat em up lesz, méghozzá összetett, az érintőképernyővel vezérelhető harcrendszerrel a középpontban.
Az alkotás megjelenésére valamikor az idei nyáron számíthatunk majd Androidra és iOS rendszerekre, bővebb részleteket pedig az E3-on hallhatunk majd róla.
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteA stílus tetszik a platform nagyon nem. 🙁
rdave
12 éve, 7 hónapja és 3 heteMiért kell nekik is ilyeneket csinálni…? Ráadásul E3-on ez minek lesz ott?
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteElég gagyi cucc
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 3 heteMiért miért miért? Sosem fogom megérteni miért kell elmenni a silány irányba ekkora stúdióknak…😖