Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas részletekre bukkantak a Switchbrew adathalászai, akik hetek óta túrják a Nintendo Switch operációs rendszerének fájljait, és kitartó munkájuk a minap végre eredményt is hozott, lévén valami igazán különleges dolgot találtak a firmware rejtett zugaiban. A rendszer egy "flog" névre keresztelt mappájában ugyanis egy NES emulátort találtak az adathalászok, ami nem elég, hogy tökéletesen működőképes a konzol alatt, mindemellett egy játékot is tartalmazott, méghozzá a konzol egyik legendájaként számon tartott Golf-ot, ami emuláció ide vagy oda, tökéletesen támogatja a Joy-Con kontrollereket.
A történet legnagyobb érdekessége, hogy a Nintendo korábban egy szóval sem említett semmit egy esetleges NES emulátorról, noha azt éppen a múlt héten jelentették be, hogy el akarnak hozni a konzolra pár klasszikus árkád játékot, így köztük a legendás Mario Bros-t is.
Hogy ennek a részét képezné-e a NES emulátor, vagy mindez egy másik projekt lesz-e, azt egyelőre nem tudjuk, de hogy a kis program megtalálói bizonyítsák állításukat, készítettek pár képernyőmentést a játékból.
direktor
8 éve, 4 hónapja és 1 napjaAz igen! 😮 Ez durva! 🙂
golem
8 éve, 4 hónapja és 1 napjaBakker. 😄 Hát ez bizony nagyon jelentősen növeli a kis kütyü értékét! 🙂
warriorautobot
8 éve, 4 hónapja és 20 órájaEgy nagy potenciált hallgat el a Nintendo!
Ez nem szép tőlük!
totyak
8 éve, 4 hónapja és 19 órájaSzerintem ez majd egy későbbi frissítéssel fog aktiválódni és természetesen némi pénzmagért lehet majd hozzá online NES (esetleg SNES) játékokat venni. De előbb ugye el kell adni a NES és SNES Classic Mini-t, addig nem szabad ilyesmit elárulni a népnek.