Adam egy érdekes figura, hiszen tudja, hogy mi folyik körülötte, teljesen öntudatánál van, felfogja és érti a mindennapokat, sőt még azt is tudja ki ő, csak éppen azt nem, hogy honnan jött. Egy kis szelete az emlékezetének ugyanis elveszett, de ő nem hagyja annyiban a sötétséget és tudatlanságot, elkezd nyomozni, méghozzá saját maga után. A nyomok egy lengyel kisvárosba fogják elrepíteni (Owinska), méghozzá egy elmegyógyintézetbe, azonban azt még nem tudja, hogy saját múltja mellett más is meg fogja kísérteni a rejtélyes városban. Ha lemegy a nap, elszabadul a Pokol…

A koncepció tehát így néz ki, első körben abszolút hangulatosnak ígérkezik, de ha közelebbi barátságot szeretnél kötni vele, akkor ne mulaszd el a bejelentéshez csatolt videót sem, amely a Mile Of Cry debütáló trailere. Várjuk a továbbiakat!