Az úriember a Gametrailers szokásos Pach Attack műsorában nyilatkozta azt, hogy ha lemásoljuk egy barátunk videojátékának állományait, az ugyanolyan közönséges lopás, mintha elmennénk a boltba, és onnan tulajdonítanánk el a program egy dobozát. Michael szerint azzal semmi baj nincs, ha te tovább adod, vagy ajándékozod azt, amit már megvettél a cégtől, ellenben ha lemásolod, azzal bűncselekményt követsz el. Példának felhozott néhány bittorrentes srácot, akik jelenleg is börtönben ülnek, mert illegális volt, amit tettek.
Pachter szerint teljesen jogos volt a UbiSoft védelmének kiépítése, és jó ötletnek tartja a franciák lépését, hiszen aki lop, annak börtön jár, a cég pedig csak azt akarta megakadályozni, hogy játékaikat a közönség illegálisan birtokba vegye. Mindenki kedvenc elemzője a beszéd közben folyamatosan hangoztatta, hogy nem kell egyetérteni azzal, amit elmondott, ugyanakkor az éremnek is két oldala van, Pachter véleménye pedig abszolút csak az egyik részt mutatja be. Ennek fényében értékeljük szavait!
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteAzokra sose gondolnak akiknek mondjuk nincs internetjük vagy mint nekem pl, olyan lassu, hogy csak na. Igy a folyamatos internetes ellenörzés szinte lehettlen. Az tény, hogyha valaki másolja az büncselekmény, és ezzel szerintem nem csak én értek eggyet, de amikor ilyen „másolásvédelemet” vezetnek be, akkor minden eshetőségre gondolhatnának.
De én ugy gondolom, hogy ezt is ki fogják tudni játszani, pont ugy mint az eddigieket. És ahellyett, hogy rengeteg pénzt barmolnak el erre az egészre, ahelyett fordithatnák a fejlesztésekre.
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteÉnis végig ígygondoltam és szajkózom jóideje, hogy hiába, nincs értelme a védelmirendszereknek. Ha valami újat találnak ki, a hackerek is újat találnak ki ennek feltörésére. Erre épült mai világunk fejlődése is. De ha ennyire védelmirendszert akarnak, miértnem bérelnek fel valami tuti hackert, hogy írjon nekik egy feltörhetetlen védelmirendszert.😉
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteHát nincs. De ezt elöbb be kellen látniuk a fejlesztőknek.
Hát vagy minden ember mellé, kelle egy elelnőr, hogy csak eredeti játékokat futtat😛
fabre
15 éve, 7 hónapja és 3 heteEz a Pachter elég szar ember !! Neki dúl a nemtje ,mások meg nejátszanak v fizessenek egy drága gyors folyamatos netért ,ha eggyáltalán lehet olyant szereltetni bizonyos helyekre (ahol laknak)!! Nemelég a rendszerkovi ,még a netért is fizessunk … hát szépkiltások lennének … és minden elismerésem annak aki feltorte ezt a szart !! —ezt olvas Pachter !!
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 3 heteJó ötlet votl ez a DRM cska hát rosszul sült el de bízok benne hoyg egyszer csinálnak egy szinte feltörhetettlent
shade
15 éve, 7 hónapja és 3 heteJobbat mondok. Egyszerűen leszedik a netről az összes törrent oldalt. Nehogymár senkinekse legyen akkora engedélye ehez, hogy ezt netehesse meg.
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteÉs akkor ha a haveromnak nincsen nete akkor feleslegesen veszi meg, mert nem tud játszani-.-” Csak ő ezt nem tudta és most már megtudom mondani neki miért nem indul el… Tök jó…😕
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteJujj de jó, egyik ember sem gondolt azokra, akiknek nincs internetjük… Ja, ez a sok hülye biztos úgy gondol azokra, h így jártak, azt kész. Ez akkor sem megoldás! Rá kellene ébredniük, hogy akiknek nincs netje, az nagy valószínűséggel nem veszi meg a DRM-es játékokat, de hoppá, kevesebb lesz a pénz! Na, ez meg az ő bajuk lesz, majd ráébrednek! Ha meg nem, nagyon sajnálom őket… 🙂
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 2 heteÁ, kíváncsi leszek tényleg, lesz-e legalább egy épelméjű ember… 🙂 Jójó, persze, igazuk van, hogy ez meg az lopásnak számít, de kitalálhattak volna valami jobb megoldást is!
sobykaa
15 éve, 7 hónapja és 2 hetemajd kiderül🙂