Metro 2033: Launch trailer

2010. március 16.
4.7461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A mai napon végre elstartolt a Metro 2033 nevezetű alkotás, amelyet az ukrán 4A Games fejlesztőcsapata formálgatott az évek során, illetve megtudtuk azt is vele kapcsolatban - méghozzá a délelőtti órákban -, hogy a fogadtatásán múlik majd az, hogy a jövőben milyen tartalmi bővítések, vagyis DLC-k érkeznek hozzá, ha lesznek egyáltalán ilyenek, lévén a játék egy kötött, kerek egész történettel rendelkezik, amit megbontani nehezen, bővíteni pedig csak nagy erőfeszítésekkel lehet.

Ám a mai napon valami jó is érkezett a játékról!

Ez nem más, mint a megjelenés előtt-után szokásos launch trailer megjelenése, amely egy kicsit összefoglalja számunkra, hogy miről is fog szólni a Metro 2033, mire számíthatunk a betöltése után, milyen veszélyekkel kell szembenéznünk a föld alatt, illetve a felszínen, így ha szeretnéd egy kicsit feleleveníteni emlékeidet vele kapcsolatban, most itt a kihagyhatatlan alkalom, az alábbi videó minden fontos momentumát bemutatja a játéknak, eddig látott, illetve soha nem látott jeleneteket felhasználva hozzá. Kötelező látnivaló, és kötelező vétel is természetesen! Íme:

#tv#
Metro 2033 nevezetű alkotás, amelyet az ukrán 4A Games fejlesztőcsapata formálgatott az évek során, illetve megtudtuk azt is vele kapcsolatban - méghozzá a délelőtti órákban -, hogy a fogadtatásán múlik majd az, hogy a jövőben milyen tartalmi bővítések, vagyis DLC-k érkeznek hozzá, ha lesznek egyáltalán ilyenek, lévén a játék egy kötött, kerek egész történettel rendelkezik, amit megbontani nehezen, bővíteni pedig csak nagy erőfeszítésekkel lehet.'>
1 hozzászólás

Shade

16 éve, 5 hónapja és 17 napja

Bitang jó! Bár sztem a gépigény valami rosz vicc!

válasz erre
Metro 2033
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások