A közlemény szerint skálázhatóvá tették a telepítést – akár a PC-s játékok esetében -, így választhatunk majd kisebb és nagyobb méretű installációt is, egyik esetben többek között csak a játék, másik esetben pedig minden, így például a videók is a kártyáról fognak megjelenni, amely a türelmetlenebb játékosoknak lehet öröm, mert – többek között – a töltési idők, és a játékmenet közben felmerülő UMD-problémák is kiküszöbölhetők általa. A telepítést követően 300, avagy 800 MB szabad hellyel kell rendelkeznünk a memóriakártyán, attól függően, hogy milyen formában telepítettük fel a játékot. Örömteli információk. Ne feledjük természetesen továbbra sem a holnapi nagy bejelentést, amely szintén a Peace Walkerre fókuszál majd. Várjuk!