Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éveken át hallottunk egy bizonyos Switch Pro konzolról, ami kapcsán rengeteg izgalmas pletyka keringett - főként úgy vonult be a legtöbbek fejébe a dolog, hogy egy erősebb hardverrel bíró hibridmasina fog a boltok polcaira kerülni. Nos, most megtörtént az évek óta várt bejelentés, ezzel együtt pedig megérkezett a hideg zuhany is. Kiderült ugyanis, hogy nincs szó semmiféle "Pro" konzolról, a Nintendo mindössze egy OLED modellt ad ki. Az október 8-án debütáló konzol 7 colos OLED kijelzővel, szélesebb, állítható támasszal, beépített ethernet porttal, 64 GB belső tárhellyel, jobb belső audiorendszerrel, valamint fehér joy-connal jön.
Mindezt 349 dolláros áron fogják kínálni, amely több mint 105 ezer forintot jelent. Nincs tehát erősebb hardver, szimplán a fentebb írt változtatásokra kell számítani.
xelosz
4 éve, 6 hónapja és 1 heteHát eddig is oleden játszottam tvn. de csak azért hogy handhald módban is az legyen hát nem éri meg a váltás..
új belépőknek lesz ez csak jó.
golem
4 éve, 6 hónapja és 1 heteValahogy nem erre számítottam. Vajon mikor fog a Nintendo lépni?!
ipet
4 éve, 6 hónapja és 1 heteVajon az alig 720p-s címek hogy fognak festeni egy oled kijelzőn?
mordorer
4 éve, 6 hónapja és 1 heteHát ez nem az amit vártunk! xD
ronalddo
4 éve, 6 hónapja és 1 heteJajjdegonosz! 😄
petrovicsz
4 éve, 6 hónapja és 1 heteJajj Nintendo, mi lesz így veled? 🙁