Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amint arról a múlt hét folyamán már beszámoltunk nektek, a Danger Close fejlesztőcsapata az Official Xbox Magazine hasábjain bejelentette, hogy már javában készül a legújabb Medal of Honor epizód, ami Warfighter alcímmel kerülhet a boltokba még az idén októberben. A Frostbite 2.0 grafikus motor által meghajtott alkotásról sem akkor, sem most nincsen túl sok konkrétumunk, azonban ahogyan az várható volt, a hétvége folyamán befutottak róla ez első szkennelt képek.
Az OXM magazin ugyanis bár nem közölt lényegi információkat a játékról, így is egy több oldalas cikkben foglalta össze az esetleges lehetőségeket, amelyek mellé természetesen néhány mutatós képet is párosítottak.
Ezeket a képeket tekinthetitek meg az alábbiakban, igaz, csak közvetett formában, kissé hanyag minőségben, de mivel újságból befotózott oldalakról beszélünk, ennél jobbra egyelőre ne is számítsunk.
Ne feledjük azonban, hogy az illetékesek várhatóan még ezen a héten formálisan is bemutatják majd az alkotást, így az első jó felbontású képek és egyebek sem maradnak el sokáig. Addig is itt vannak ezek:
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteEzekből sajna még nem sokat lehet leszűrni!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHa a csatajelenetesek ingame képek, akkor imádni fogom!🙂
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 heteEz aztán meggyözö. 😮 Ettöl még nem vágok eret magamon. Remélem nem vérzek el, mert az azt jelentené, milyen jó anyag lett. MoH vissza a II-dik világháborúba!
braddock
13 éve, 10 hónapja és 3 heteA képek alapján a II. világháborús dolgokat el lehet felejteni!
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 heteLátom. Csak sóhajtottam , a régi szép idök emlékére.🙂
jezzahun
13 éve, 10 hónapja és 3 heteez aztán nagyon sokat elárul a játékról..🙂
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteA szakálából itélve az első képen lévő alak már rég óta a fronton lehet 😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hetexd xd xd
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 hete😄😄😄 Az taktikai szakáll. Ott rejtegeti a ki biztosított gránátot. A dögcédulán meg a plasztikai sebész telefonszáma, arc rekonstrukcióra elöjegyezve.🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteÁáááááá! 😄😄😄😄
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteCsak fel ne robbanjon a gránát mert akkor lőttek ennek a szép szakálnak😄
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 hete…meg annak a király napszemüvegnek is.
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteJaja🙂 De szerintem nagy veterán az alak!Nem esik olyan hibába hogy felrobbanjon a gránát.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHacsak nem rálőnek és eltalálják azt a gránátot. Akkor mind a szemüveg, mind a szakáll oda. 😄
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn csak arra lennék kiváncsi hogy mire vadászik?!Nem bin laden-re az tuti mivel nincs benne a játékba szóval maradt a nyuszi😄
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 heteVagy amcsi katonákra. Ő Bin Laden.
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 heteCsak el ne felejtse hogy ott van. Mert maradandó élmény lesz a borotválkozás.
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteÁtveszi a vezetést a Gillette mach 3-tól😄 Még a reklámot is eltudom képzelni😄😄 Unja már hogy a fronton nem bir soha borotválkozni?Ime a legújabb Gillette Gránát 4.0!Egy szempillantás alat leviszi szakálát!
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 3 heteA fegyvertartásból itélve, bug-okat keres a földön.😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteAzta, ti nagyon elborultak vagytok!!!!😄😄😄😄😄
doublew
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHehe🙂A kis játéktesztelő😄