Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A jelek szerint ez a mai nap is a Nintendo Switch exkluzívok vonzáskörzetében telik el, hiszen a Nintendo Treehouse livestream során bemutatásra kerültek az első Splatoon 2 gameplay felvételek is. A negyedórányi mozgóképen már teljes egészében in-game jelenetek társaságában vehetjük szemügyre a korábbi Wii U-exkluzív folytatásának sajátosságait, amely szinte egyáltalán nem változott a nagy elődhöz képest, legalábbis a lényeget tekintve semmiképpen sem.
Ennek megfelelően most is a többjátékos ütközetek kapják benne a főszerepet, miközben egyetlen célunk az lesz, hogy festékágyúk segítségével úgy győzedelmeskedjünk ellenfeleink felett, hogy a saját színünkre próbáljuk meg befesteni a pályát.
Hogy miként zajlik ez a gyakorlatban, illetve milyen újdonságok várnak ránk a nyáron érkező Nintendo Switch-exkluzívban, azt az alábbi felvételből máris megtekintheted.
patrik94
9 éve, 2 napja és 12 órájaNem sok változást látok az előzőhöz képest… 😄
tommy
9 éve, 2 napja és 11 órájaSemmi újat nem látok benne… 🙁
totyak
9 éve, 2 napja és 9 órájaEgyelőre az a benyomásom, hogy amiket játékokat láttunk Switch-re, azok simán jöhettek volna WiiU-ra akár, nem látok nagy grafikai ugrást.
vape
9 éve, 2 napja és 7 órájaAnnyira bejön a hangulata… 🙂 Egyre szimpatikusabb ez a konzol.
warriorautobot
9 éve, 1 napja és 15 órájaHa ennyit fejlődött akkor inkább beruházok egy Wii U-ra és az első részére mert én semmi komoly változást nem látok.