Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A First Person Shooterek egyik ősatyja volt a Doom, amely három részt is megélt. Az első kettő vajmi kevés dologban különbözött egymástól, hiszen csupán egyetlen új fegyver, pár szörny, és a pályák változtak a második részben, addig a harmadik epizód komoly változásokon ment át. Nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy közel tíz év választotta el a második és harmadik részt egymástól. Az Xbox Live egyik legnépszerűbb arcade játéka a Doom, amelyről azt rebesgették, hogy a második részt is le lehet majd tölteni az online szolgáltatásról.
Utoljára a 2009-es QuakeConon hallhattunk valamit a Doom II Xbox 360-as verziójáról, s azóta síri csend honol a játék körül. Már azt hittük, a kult-státuszba emelkedett játékról végleg megfeledkezhetünk, de szerencsére a Bethesda megnyugtatott mindenkit, hogy nem törölték a Doom II-t. A cég azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan mikor is számíthatunk a játék megjelenésére, egyelőre ugyanis ők se tudják, mikor lesz kiadható állapotban a retro-shooter. Legalább annyit megtudtunk, hogy biztosan megjelenik valamikor a Doom II, így aki szerette a játékot, az reménykedhet, hogy hamarosan megjelenik az Xbox Live Arcade kínálatában.
shade
15 éve, 10 hónapja és 2 órájaMivan? Doom2? xbox360-ra? Kinek volt ez a hülye ötlete?😄
yoyo
15 éve, 10 hónapja és 2 órájaNem hülye ötlet ez, én tiszta szívemből örülök neki. Sajnos vannak olyan játékok, amik csak olyan országokban tölthetőek le Xbox Live Arcaderól, ahol támogatva van a Live. Személy szerint a Duke Nukem 3D 360-as verziójáért is fizettem volna, szívesen végigtoltam volna tizenöt év után újra, de nem tölthettem le, mert nem engedte a rendszer. A Doom 1 is ebbe a kategóriába tartozott, letöltöttem volna, ha lett volna rá lehetőségem.😉
horiahun
15 éve, 10 hónapja és 53 perceDoom2. Egy játék amiből nem kell visszavenni 360-ra.
horiahun
15 éve, 10 hónapja és 52 perceJah nem is ezt akartam írni. Valamit yoyo-nak akartam válaszolni aztán elmentem géptől 10 percre pont amikor hsz-t akartam írni. Üresen maradt, elmentem visszatértem és csak ez pottyant ki a fejemből.
yoyo
15 éve, 10 hónapja és 4 perceNana! 😎
marco
15 éve, 9 hónapja és 4 heteEz egy alapmű, ha van rá lehetőség, ott a helye minden gépen.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 2 hetexD sztem jó lenne ha a xbox360n nak billentyűzete lenne meg egere 😄
shade
14 éve, 5 hónapja és 2 heteLehet venni hozzá.