A Battlefield 4-ben akkor vesszük át Daniel Recker szerepét, aki a Tombstone osztag tagja, amikor a csapat Azerbajdzsánban tartózkodik, azon belül is Bakuban, hogy információkat gyűjtsenek egy disszidált orosz tábornokról, ám a küldetés során felfedezték a csapatot és végig kell vergődniük az orosz katonák hullámain, hogy élve kijussanak. Miután szerencsésen megmenekültök és visszatértek a USS Valkyrie-re, mely egy Wasp osztályú repülőgép-hordozó, a megszerzett információkból bebizonyosodik a gyanú mely szerint a kínai Chang admirális puccsot akar végrehajtani Kínában és ha ez sikerül neki, akkor az oroszok támogatni fogják őt.
A USS Valkyre mindeközben Shanghaj felé veszi az irányt, mivel a Tombstone csapat azt a parancsot kapta, hogy egy csoport nagyon fontos személyt menekítsenek ki a térségből. Kínában feszült a helyzet, mivel a kínaiak szerint az Egyesült Államok is benne volt a Jin Jié elleni merényletben, aki Kína leendő vezetője és a béke hangja lett volna. Chang admirális lefújja a választásokat és szükségállapotot hirdetett ki. Amerikai és az orosz hadiflotta felvonult a kínai partok mentén. A helyzet nagyon feszült, minden résztvevő fél azt várja, hogy ki gyújtja be a lőporos hordót.
Eközben Shanghaj utcáin a tüntetők és a rendőrök között harcok alakulnak ki, mindenhol káosz és zűrzavar van. A Tombstone osztag mindeközben próbálja megtalálni a kimenekítendő személyeket, akik között található Laszlo W. Kovic CIA ügynök is, akit az amerikaiakon kívül a kínaiak is keresnek. Miután sikeresen megtaláltátok őt, vele együtt verekdtek keresztül az ellenséges katonákon és visszaérkeztek a USS Valkyire-re számos a városból menekült civillel együtt
A kommunikáció a USS Valkyre és a flotta többi tagja között teljesen meghalt így elhatározzák, hogy Szingapúr felé veszik az irányt, mely a zászlóshajó, a USS Titan illetve a 7. repülőgép-hordozó anyahajó flotta utolsó ismert pozíciója. Miután megérkeztek a látvány sokkoló. A USS Titan már majdnem elsüllyedt és a többi hajót is egyszerűen elpusztították.
Ennyit tudtunk meg a történetről, illetve még két személyről kaptunk információkat a Tombstone csapat tagjai közül az adataikkal együtt:
PAC
Name: Clayton Pakowski
Nickname: „Pac”
Age: 27
Rank: Marine Combat Lifesaver
Callsign: Tombstone 4
Last seen: Operations „Fishing in Baku” and „Angry Sea”
IRISH
Name: Kimble Graves
Nickname: „Irish”
Age: 32
Rank: Staff Sergeant
Callsign: Tombstone 3
Last seen: Operations „Fishing in Baku” and „Angry Sea”
marduk
13 éve, 6 napja és 12 órájaÉrdekes a sztorija, viszont a játék úgy nem tetszik. 🙂 Habár ki tudja, lehet kipróbálom.
rolman2012
13 éve, 6 napja és 12 órájaNekem mindegy milyen a story biztosan kipróbálom.
toxxic
13 éve, 6 napja és 12 órájaJó játéknak tűnik sztori és kinézet alapján is. 😄
badam10
13 éve, 6 napja és 12 órájaTetszik a játék története!🙂
doublew
13 éve, 6 napja és 12 órájaA sztori nem rossz de engem inkább a multi fog érdekelni🙂
kiraly001
13 éve, 6 napja és 11 órájaNa majd meglátjuk😉
totyak
13 éve, 6 napja és 11 órájaFontos egyáltalán egy ilyen kaliberű játéknál a történet? Őszintén szólva én a 3. részben sem néztem, hogy mi miért történik, csak mentem és lőttem.
darkomen
13 éve, 6 napja és 11 órájaÉn magam nem vagyok az a hú de öreg, de a klasszikus játékokon nevelkedtem és én egy játéknál a történetet és a játékélményt tekintem elsődlegesnek, minden egyéb másodlagos (például grafika). Így ha van más is aki úgy gondolkodik, mint én, akkor igen is fontos a történet.
totyak
13 éve, 6 napja és 11 órájaNa jó, de ez egy lövölde. Egy kalandjátéknál természetesen nekem is számít a sztori, de itt minek. Megyek, lövök, nyerek. De ez csak az én véleményem, tiszteletben tartom, ha neked, vagy másnak számít a történet.
darkomen
13 éve, 6 napja és 11 órájaHa az FPS játékoknak nem lenne története, akkor lényegében hamar kimerülnének a Quake 3: Arena klónok keretei, mert lényegében annyi lenne az összes. Semmi történet. Összeeresztenek mindenkit és meglátjuk mi lesz a vége.
Ilynekor szoktak a Call of duty-val dobálózni, hogy lerágott csont az egész, meg hogy csak a multiplayer miatt veszik meg. Ez igaz, de azért amögött is áll egy (annyira jónak nem tekinthető) történet.
teglasdavid
13 éve, 6 napja és 10 órájaFaja !!
latyaa
13 éve, 6 napja és 10 órájaEgész kis egyszerű, de azért természetesen előrendelve!
dzani
13 éve, 5 napja és 16 órájaHát kiváncsi vagyok a végkifejletre,de szerintem egy pár órás kis single lesz, a BF ek erőssége sosem a single volt mondjuk a Bad Company 2 vel meg a 3 al eghész jól elvoltam Single be is.
darkpocok
13 éve, 5 napja és 11 órájaÉn a BF3 Single Player részét be sem fejeztem, az valahogy nem fog meg🙂. Hátha majd itt.😄
zendex
13 éve, 5 napja és 10 órájaengem a grafika fogott meg
bartaz89
13 éve, 5 napja és 8 órájaÉn egy Bad Company 3-nak tudnék örülni.
heavyrain211
13 éve, 4 napja és 16 órájaÉrdekes…bár sokan csak multizni fognak
tardief88
12 éve, 11 hónapja és 4 napjaHát ezaz 🙂 Nekem megvan BF3- és a single részével nem is játsozttam 😮