A produktumot a nemzetközi sajtó mellett a szakma is díjazta, és ez adott lehetőséget a csapatnak arra, hogy következő projektjüket, a Lionheart: Kings Crusade-et már a jó nevű svéd Paradox Interactive szárnyai alatt rakja össze.
Miközben a csapat nagy része már az új alkotáson melózik, a Neocore nem feledkezett el a King Arthur rajongóiról sem, akiknek először kettő darab kis méretű DLC-vel kedveskedtek, majd bejelentették, hogy számíthatunk tőlük egy nagyobb lélegzetű bővítményre is. Ez lett a King Arthur - The Saxons, amely a napokban jelent meg a Steam rendszerén, 11,99 eurós címkével. Már az árazásból is látszik, hogy egy komolyabb darabról van szó, ugyanis egy teljesen új kampányba vethetjük bele magunkat, amelyben a szászokat irányíthatjuk Anglia vérzivataros földjén. A játékmenet nagy változásokon esett át, ugyanis a korábbi rendszert lecserélték egy sandbox alapú megoldásra. Emellett finomítottak a diplomáciai részen és a szokásos új egységek, új hősök vonulat sem maradt ki.