Az expanzió amellett, hogy megszépíti egy kicsit a Mount & Blade világát, a multiplayer móka lehetőségével szeretné megajándékozni a játékosokat. A bővítés tehát elég hasznosnak ígérkezik, azonban eddig nem tudtuk, hogy az illetékesek egészen pontosan mikor is szándékozzák megjelentetni azt. A kezdeti tervek alapján ugyanis még 2009-ben megkaptuk volna a tartalmi kiegészítést, viszont a kiadó ezt 2010 első negyedévére módosította. Mind a mai napi sem közelebbit, sem távolabbit nem is tudtunk ezzel kapcsolatban, a Paradox brigádja viszont végre bejelentette a pontos megjelenési dátumot.

Így tehát a Mount & Blade: Warband, a jelenlegi tervek alapján a 2010-es esztendő, március havának, 19. napján érkezik, kizárólag PC-re. Aki szeretné szebbnek látni a világot, és más harcosokkal összemérni tudását, az karikázza be magának ezt a napot.