Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hivatalos PlayStation blog keretein belül Shawn McGrath bejelentette, hogy a közelmúltban elkészült legújabb videojátékának munkálataival, amelyhez így a Sony-val folytatott tárgyalásokat követően végre pontos megjelenési dátumot tudott bejelenteni. Ennek fényében kiderült, hogy a kizárólag PlayStation 3-ra érkező érdekesség - ami stílusilag tulajdonképpen egy absztrakt versenyzős akciójáték - a jövő hét folyamán érkezik, méghozzá július 17-én.
Utóbbi dátum egyelőre kizárólag az amerikai régiókra érvényes, külön Európával a hivatalos nyilatkozat nem foglalkozott, de reményeink szerint az aktuális heti PlayStation Network frissítéssel majd mi is megkapjuk a játékot, amely 27 pályával, illetve elragadó, 1080 p-s, 60 fps-t produkáló küllemmel kíván elkápráztatni minket.
A Dyad a tervek szerint 15 dollár ellenében lesz majd letölthető a PlayStation 3 konzol online szolgáltatásáról, így aki egy kis egyediségre vágyik, az csapjon le a Dyadra, egészen pontosan egy hét múlva.
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 heteHááááát…. Érdekesen hangzik…
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 heteNem is hallottam róla!😮 Eddig…