Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox One-on, Xbox Series X/S-en és PC-n elérhető Planet of Lana hamarosan, egészen pontosan április 16-án Playstation 4-en, Playstation 5-ön és Nintendo Switch-en is elérhetővé válik, így nemsokára még több játékos lehet részese ennek a lenyűgöző kalandnak. A történet szerint főhősünk egy olyan planétán éli hétköznapjait, ahol korábban az emberek és a természet tökéletes harmóniában léteztek és egyik sem jelentett a másikra veszélyt. Ez a békés állapot azonban az évek során felbomlani látszott és a természet egyéb lényei agresszív viselkedést kezdtek el tanúsítani másik felé. Feladatunk ebben a zord és furcsa időszakban a bolygónk szépségének feltárása lesz, hiszen bár némileg kaotikussá vált az élet, mégis ami megmaradt az a természet lágy öle.
A Playstation és Nintendo konzolok tulajdonosai tehát, mint azt fentebb is említettük, hamarosan szintén részesei lehetnek majd ezen utazásnak. A megjelenési dátum ismeretének alkalmából érkezett egy videós kedvcsináló is, amit alább tekinthettek meg.
patrik94
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaEz nekem eddig teljesen ismeretlen játék volt. De iszonyat jól néz ki!
vape
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaRoppant bájos!
ronalddo
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaEgyszerű, pofás, olcsó. Az ilyen játékokat nagyon szeretem, de pont ezek azok, amik nagyon hamar szoktak jönni Epic ingyenességben. 🙂
tommy
1 éve, 10 hónapja és 2 napjaDe rohadt hangulatos baszki!!!! 😮