Az időpont, a néhány felfedett részlet és az eddigi sztori kerek lezárása miatt a játékosok nagyon nagy hányada úgy gondolta, hogy csak egy áprilisi tréfáról van szó, és nem tulajdonítottak különösebben nagy figyelmet neki. Rosszul tették, ugyanis a stúdió elnöke, Emmanuel Olivier közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy nem akartak átverni senkit, valóban elkezdődtek a Syberia 3 munkálatai.
A rajongóknak ez már önmagában elegendő ahhoz, hogy egy hétig tartó örömünnepbe kezdjenek, pedig a legjobb hír még hátra van: az előző epizódokat sikerre vezető Benoit Sokal is csatlakozik a fejlesztőgárdához. Sokal többször is megemlítette, hogy csak abban az esetben vág bele a 3. rész elkészítésébe, ha elég pénzmennyiség áll rendelkezésére ahhoz, hogy egy minden tekintetben kivételes játékot hozzon össze. A Microids most érezte úgy, hogy megfelelő mértékben támogatni tudja a produktum megszületését, a többi már csak a fejlesztők tudásán és kreativitásán múlik.
Személyi számítógépekre biztosan érkezik, a PS3-as megjelenés viszont könnyen áprilisi tréfává fajulhat, ha a Sony nem bólint rá. A készítők szívesen elkészítenék a japán óriás konzoljára is a Syberia 3-at, a Sony azonban egyelőre nem adta áldását rá. A két cég között ugyanis 2003. óta nem felhőtlen a viszony. Akkor a Sony megtagadta, hogy a Microids Amerikában is kiadja a játékait PS2-re, noha Európában megtehette, ráadásul a hatalmas jogdíjakat is ki kellett fizetniük, ami a bevételek 55%-át el is rögtön el is vitte. Ez volt az oka annak, hogy csak most voltak képesek elkezdeni a Syberia 3-t. Reméljük megoldódik a probléma, bár az nem teljesen világos, hogy Xbox 360-as platformban miért nem gondolkodnak.