Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft korábbi bejelentése nagy hatással volt a Warframe készítőire, és most már reális esélyt látnak arra, hogy megjelenik majd játékuk Xbox One-ra is. A napokban jelentette be a Microsoft, hogy az előzetes információkkal ellentétben támogatni fogják az úgynevezett indie fejlesztőket is. Ennek következtében egy újabb nagy játékosállománnyal rendelkező platform nyílt meg a Warframe alkotói előtt, amit saját bevallásuk szerint is vétek lenne kihagyniuk.
Mi eddig is szerettük volna, hogy a Microsoft támogassa a független fejlesztőket, a labda az ő kezükben volt. Örvendünk, hogy végül meghozták ezt a döntést és nyitottak a kisebb nevek felé
A játék egyébként szinte biztosan érkezni fog majd PS4-re, PC-n pedig már milliós táborral rendelkezik és sorra kapják a pozitív kritikákat.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 3 heteKénytelenek voltak nyitni az indie fejlesztők felé, mivel a Sony is ezt tette.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMár játszottam vele PC-n, nem az én műfajom 😄