Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A VideoLAN fejlesztőcsapata a napokban bejelentette, hogy elkészült a népszerű VLC Media Player alkalmazásuknak legfrissebb kiadása, ami a változtatások eredményeként immár a 2.0.5-ös verziószámmal lett jelölve. A szóban forgó kiadás túlnyomórészt az eddig felfedezett hibák javításait vonultatja fel, így akinek eddig gondja volt a program előző verziójával, mindenképp érdemes frissítenie. Az aktuális, javított médialejátszó Windowson kívül már elérhető Linux és Mac OS operációs rendszerekre is.
A Windows rendszerekre kihegyezett variáns HTTPS streaming hibái, valamint a Mac OS X esetében a letiltott helyi statisztika hibái javítva lettek, de ezek mellett az illetékesek sikeresen leszámoltak az MPEG-2 audio és video inicializálási, a DVB-S detektálási, illetve a PulseAudio szinkronizációs bugjaival is.
A leírtak mellett a továbbiakban már az MKV állományok okozta program-összeomlásoktól sem kell tartanunk, ráadásul a javítások listáján ezeken kívül még szerepel a beágyazott Freetype betűtípusok, valamint a hibás képarány okozta fagyások korrekciója is. A VLC Media Player most beharangozott 2.0.5-ös verziója már letölthető az alábbi linken keresztül.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 3 heteÉn is ezt használom.
Töltöm is a frissítést.
doublew
12 éve, 5 hónapja és 3 heteHát ha tényleg használod akkor a VLC már rég felkínálta hogy letöltheted az új frissítéseket🙂
matsuura
12 éve, 5 hónapja és 3 heteVLC-hez van androidos app is, amivel wifin keresztül lehet videókat kezelni telefonról…
ágyba fekszel, hangosítani akarsz? telefonon szépen megteszed 😄
én használom!
richie8
12 éve, 5 hónapja és 3 heteSaját tapasztalataim alapján remek kis médialejátszó programról van szó 🙂 Csak ajánlani tudom Mindenkinek.