A most megjelent Linux Mint Debian Edition 201204 Release Candidate már a 3.2-es Linux rendszermagra épül, és tartalmazza az Update Pack 4-et is. A jelenlegi Debian Edition kétféle változatban tölthető le, mégpedig egy kizárólag Xfce 4.8, illetve egy Mate 1.2 és Cinnamon 1.4 asztali környezetet felvonultató Live DVD formájában, de persze mindkét verzió egyaránt elérhető 32 bites és 64 bites kiadásban is. Az utóbb említett változat esetén a Mate felület az alapértelmezett, a Cinnamon pedig a bejelentkező képernyőnél választható ki.

Az eddig megjelent Linux Mint rendszerekhez hasonlóan természetesen már a Debian Edition is Hybrid ISO állományként érhető el, így ha pendrive-on szeretnénk létrehozni a telepítőt, immár nem feltétlenül szükségesek az eddig elengedhetetlennek számító „Startup Disk Creator” vagy „Unetbootin” segédprogramok használata, mivel a lemezkép egyszerűen a „dd” utasítással, vagy az egyik grafikus frontendjének bevetésével néhány szimpla mozdulattal USB-s meghajtóra másolható.

A fejlesztők kiemelték, a jelenlegi RC változat még nem tekinthető végleges kiadásnak, ezért éles rendszeren való használatát, illetve munkavégzésre nem ajánlják. A Linux Mint Debian Edition 201204 frissen megjelent Release Candidate változatának 32 bites és 64 bites ISO állományai már letölthetőek az alábbi linkre kattintva.
Az Linux Mint Debian Edition 201204 Release Candidate letöltése.