Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány napja már kiszivárgott némi információ arról, hogy augusztus 28-án érkezik a Huawei Kínában igen kedvelt modelljének legfrissebb változata, a Honor 3, és úgy látszik az információk igaznak is bizonyultak. A harmadik Honor nevet viselő készülék elsőként csak Kínában érhető el, de sokan úgy gondolják, hogy az elődöktől eltérően, hamarosan más országokba is megérkezhet.
Az IP57 szabványnak megfelelő, vagyis mérsékelten víz- és porálló telefonon Android 4.2.2 Jelly Bean rendszer teljesít majd szolgálatot, amit 4,7 hüvelykes IPS kijelzőn csodálhatunk majd meg 1280×720-as felbontásban. A rendszert egy négymagos, magonként 1,5 GHz-en működő Huawei K3V2E processzor hajtja majd, 2 GB RAM társaságában. A belső tárhely 8 GB, de microSD kártyával bővíthetjük majd. A készülék elején 1.3 megapixeles, míg hátulján 13 megapixeles kamera teljesít szolgálatot.
Mint említettem egyelőre csak a gyártó kínai webshopjából érhető el a készülék, átszámítva 70 ezer Ft-os áron, de reménykedünk benne, hogy a gyártó további piacaira is bevezeti idővel, hiszen kellemes csomagnak ígérkezik.
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 heteszép kis telefon 😄
rdave
12 éve, 4 hónapja és 3 heteFeketébe nem néz ki rosszul, meg úgy az egész nem rossz, de 70ért tuti nem ezt venném.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteA készülék nayon jó az árához képest. A márkát viszont nem nagyon szeretem.
alice
12 éve, 4 hónapja és 3 heteanyámat jobban érdeklik ezek, mint engem.. legalább is pont ma említette, de aztán felvilágosítottam árakkal kapcsolatban. na majd megmutatom neki, hogy ilyen is van 😄 Persze majd csak utána mondom, hogy amúgy mennyibe fáj 😄
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn ennyit nem költenék úgyse telefonra, max egy tizest, de azért szép értékei vannak 😄
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 heteJók ezek a kinsi telcsik, most vettem trsomnak egyet.Olcsó és jó!
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 3 heteNagyon tetszik ez a telo, szivesen elfogadnam 😄
totyak
12 éve, 4 hónapja és 2 hete70-ért nem rossz teló, de valószínűleg lehetne találni jobbat is.