A vállalat ezt a csorbát igyekszik kiköszörülni a friss PlayBook OS 2.0-val, ami a ráncfelvarrásnak köszönhetően immár natív levelező klienssel gazdagodott, persze már a RIM jól ismert e-mail kommunikációs szolgáltatásával megerősítve, de az újdonságok listáján köszönthetjük még például a kapcsolati, a naptár, valamint a „video store” alkalmazásokat is, a frissen megjelent BlackBerry Bridge 2.0 szoftver pedig lehetővé teszi, hogy BlackBerry okostelefonon keresztül vezérelhessük a tabletet.
A közösségi szolgáltatások közül a Facebook és a Twitter már integrálva lettek a rendszerbe, de ezek mellett megérkezett egy új fájlkezelő is, és a mérnökök még a webböngészésen, illetve a billentyűzeten is sokat javítottak.
A RIM az elmúlt év folyamán 800.000 darab PlayBook-ot szállított le (ez nem eladás, kizárólag szállítás), amiknek nagy része az elemzők szerint még mindig a raktárakban várakoznak. Vélhetően emiatt a 16 GB-os PlayBook az Amazon kínálatában 500 helyett csak 200 dolláros áron szerepel, míg a 64 GB-os tárolókapacitással rendelkező társa 700 helyett 321 dollár fejében szerezhető be. Ha ezekhez az árakhoz hozzávesszük a frissen megérkezett PlayBook OS 2.0 operációs rendszer megújul képességeit, akkor viszont már egy ütőképes megoldással számolhatunk, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a Kindle Fire tablet jelenleg 200 dollár körül szerezhető be.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 2 órájaHát igen, ennek már tavaly így kellett volna kijönnie. De a lényeg hogy nagyon király lett!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 órájaNagyon jó kis tablet, jóval túlmutat az ilyen droidos vicceken.
matteo_gs
13 éve, 11 hónapja és 1 órája200 dollárért kurva jó vétel…de én csak akkor vennék, ha lenne BB telóm is mellé 🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 1 órájaNyilván ez csak úgy éri meg. Én lehet hogy veszek egyet a Torchom mellé…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 4 heteMost érett meg arra hogy vegyek. A droidok meg az ipad nem érdekel, mert alapvetően nincs szükségem tabletre, de ez tökéletesen kiegészíti a Blekimet.
rdave
13 éve, 9 hónapja és 1 heteAz egyetlen táblagép amit megvennék ha lenne rá keret. 😄
marco
13 éve, 9 hónapja és 1 heteHelyes gondolat.🙂