Mint most kiderült ennek a fele úgy ahogy van kitaláció.
Hironobu Sakaguchi, a Final Fantasy sorozat atyja nemrégiben tartott egy kisebb előadást a JRPG-k történetéről, ahol is elárulta, hogy miért lett Final Fantasy a játék neve.
Már az eredeti terv is az volt, hogy egy olyan nevet találjanak ami angolban az FF rövidítést adja. A Fantasy-n nem kellett sokat gondolkodni, hiszen egy fantasy játékról van szó.
A játék elsőnek a Fighting Fantasy nevet kapta, ám akkoriban volt ugyanezzel a névvel egy játékköny-sorozat (nálunk Kaland Játék Kockázat néven ismert), így ezt az ötletet hamar elvetették és inkább a Final Fantasy nevet adták neki, hiszen a Final japán megfelelője egy igen közkedvelt szó.
Sakaguchi azért megjegyezte, hogy mikor a játék készült tényleg úgy tűnt, hogy ott lesz vége a Square Enix-nek, de a névválasztás során lényegében bármelyik F-el kezdődő szó jó lett volna, tehát a névválasztásnak nem volt köze a körülményekhez.
rdave
10 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn úgy tudtam, hogy Hironobu Sakaguchi utolsó játéka, nem magának a Square-nek (akkor még Enix nem volt 😛), de akkor ez is bukik. 😄 Igazából mindegy, tetszik a neve és az is, ami alatta szokott érkezni, viszont azért jó tudni. 🙂
warriorautobot
10 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn abban a tévhitben voltam amit a cikk most megdöntött. 😄
Legalább kiderült az igazság és jó hogy nem vonták bele az egyszemű 3 oldalú barátunkat. 😉
petrovicsz
10 éve, 7 hónapja és 3 heteHöh ez de érdekes információ! 😮
imperator
10 éve, 7 hónapja és 3 heteAz egész életem egy hazugság! 🙁
Amúgy ha bármelyik F betűs szó lehetett volna, kíváncsi lennék be merték volna vállalni azzal a bizonyos négy betűs szóval is…
totyak
10 éve, 7 hónapja és 3 heteSzeretem, amikor ilyen kis kulisszatitkok derülnek ki játéksorozatokról. Bár jobban örülök, ha olyan játékról bukkan fel valami, amit szeretek és játszom is.