Az viszont, hogy pontosan mikor, sajnos egy hatalmas homályos foltja volt az alkotásnak.
És továbbra is csak vastag ködrétegben tapogatózhatunk ezzel kapcsolatban, azonban egy kis közelebbi támpontot végre közölt a nagyvilággal a kiadó. Bár korábban úgy hittük, hogy valamikor az esztendő elején jutunk hozzá a programhoz, a Take-Two friss jelentései szerint az a dátum egészen 2010 augusztusáig bármikor lehet, de leginkább a májustól július végéig terjedő időszakban lehetséges. Így tehát a jövő nyáron feltehetően indulhatnak az alvilági kalandok, mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy az illetékesek valóban ilyenkorra tervezik a megjelenést, és nem csak a bolondját járatták velünk. Reméljük legkésőbb tavaszig tovább pontosítanak az elhangzottakon, hiszen a Mafia II nem kis durranás lesz.